Késő este volt. Ültem a szobában, és arra gondoltam, kihez fordulhatnék segítségért... olyan lelkiállapotban voltam, ami már a mélyebb szintnél is mélyebb.. üres volt az egész lelkem, és féltem. Féltem, hogy egyedül vagyok, féltem hogy itt ragadok ebben a tudatállapotban...
Eszembe jutottak a régi emlékek, a sok fájó és boldog pillanat, amit átéltem eddigi életem során.. és ekkor jött egy intuíció... éreztem magam körül egy embert aki nem volt más, mint a nagyapám. Már régebben is éreztem a jelenlétét, de az egom nem bírta elfogadni, és meg akartam bizonyosodni, hogy Ő az, vagy csak a képzeletem játszik velem... Erősen koncentrálva, a könnyeimmel küzdve szólítgattam Őt.. akartam látni és érezni, hogy valaki van mellettem. Percek teltek el ebben a tudatállapotban és egyre rosszabbul voltam fizikailag is.
Könyörögtem az égiek felé, hogy segítsenek, és ekkor egy sovány arcú, idős ember arca homályosodott ki a sötétben, ezüst szinben láttam Őt. A kezem az ágy szélénél volt, és azt éreztem, hogy melegszik, majd egyre világosabb volt hogy nagypapám az, aki megjelent előttem. Ott ült és nézett rám, éreztem, hogy azt mondja nincs semmi baj, nyugodjak meg és segíteni fog... Én továbbra is erősen néztem a szemeibe, és éreztem, hogy energiával tölt fel..majd elillant, mintha álmodtam volna. De most már tudom, hogy ez nem álom volt...
Faithne
Utolsó kommentek